Főoldal ||  Hírlevél ||  Impresszum ||  Fórum ||  Archívum ||  Patikák     
Oldal küldés Nyomtatás  .: Sajtószemle Főoldal
 Két év múlva Magyarországon is tesztelhetik az összes rákgént
Amikor a héten megjelent, hogy Angelina Jolie eltávolíttatta a kebleit, néhányan rosszindulatú kommentekkel reagáltak. Nagyon úgy tűnik, nem sokan értik a célzott génvizsgálatok hatását a daganatokra és későbbi kezelésükre. Az ilyen teszteket hazánkban is gyakorlatban végző KPS Diagnosztika Zrt. tudományos igazgatója, Dr. Peták István árnyaltabban látja a történtek visszhangját.
Népszabadság, 2013.05.23.

 Így ismerhető fel gyorsan a stroke
A gyors és pontos felismerés, illetve az időben történő kezelés a stroke túlélésének a kulcsa. Ez nyújtja a legnagyobb esélyt a teljes felépülésre – állítják amerikai szakértők.
Magyar Nemzet, 2013.05.23.

 Gondban vannak a mentők
Mentőautók beszerzését és mentőállomások építését is magába foglaló milliárdos fejlesztések kezdődtek az idén az Országos Mentőszolgálatnál, miközben a szervezet gyakorlatilag napi működési gondokkal küzd.
Világgazdaság, 2013.05.22.

 Másképp támogatnák a gyógyászati segédeszközöket
A gyógyászati segédeszközök áfájának csökkentését, a támogatott termékstruktúra felülvizsgálatát, új és korszerű eszközök befogadását javasolja többek között a betegellátás színvonalának javítása és a kiadások ésszerű felhasználása érdekében az Orvostechnikai Szövetség. A gyógyászati segédeszközök tb-támogatási előirányzata évek óta alultervezett, tavaly és az idén is 43,3 milliárd forintot terveztek e célra, miközben ezt az összeget már 2012-ben is 8 milliárd forinttal meghaladta a tényleges költés.
Világgazdaság, 2013.05.22.

 Fokozottan ellenőrzött gyógyszerek
Élére állított fekete háromszöggel jelölik ez év szeptemberétől azokat a gyógyszereket, amelyek a gyógyszerhatóságok fokozott felügyelete alatt állnak. Ezt a betegtájékoztatóban és az egészségügyi szakembereknek szóló alkalmazási előírásban kell majd szerepeltetni, a jelzés rövid magyarázatával együtt. A listán jelenleg 105, nálunk is engedélyezett gyógyszer szerepel.
Világgazdaság, 2013.05.22.

 Varga-csomag: sokat veszít az egészségügy
Összesen újabb 7 milliárd forintot vonna el az Orbán-kormány az egészségügytől a néhány hete kilátásba helyezett megszorítással - értesült lapunk. Mint ismert, a minisztériumoknak péntekig kell felosztaniuk a tárcákat terhelő költségvetési zárolás összegét az egyes területeik között.
Népszava, 2013.05.22.

 Gutaütés: módszerek, amelyek visszaadják a reményt
32 ezer idegsejtet rombol le a gutaütés másodpercenként. Mintegy 270 ezer ember éli át évente Németországban. A véralvadásgátló szereken túl két másik, újabb módszer is létezik a kezelésére.
Magyar Nemzet, 2013.05.22.

 Balog beszámolt a 223 milliárd sorsáról
Az egészségügyben alapvető változásokat indított el a kormány, és az elmúlt három év alatt 223 milliárd forintot fordítottak az ágazatra – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a parlament egészségügyi bizottsága előtt kedden, Budapesten. Az ülésen a miniszter arról is beszélt, hogy megkezdte működését az a munkacsoport, amely a várólistákat elemzi.
Magyar Nemzet, 2013.05.22.



Népszava

Öt dolog, amitől biztosan nem leszel hosszú életű

Miként a tudós világ számos titkot elárult már a hosszú élet titkáról, bizonyos tévhiteket is szeretne eloszlatni arról, hogy melyek azok a dolgok, amik biztosan nem befolyásolják éveink számát.

Népszava, 2010.10.18.
nepszava.hu

Kapcsolódó cikkek (kutatás):

  • Két év múlva Magyarországon is tesztelhetik az összes rákgént

  • Gutaütés: módszerek, amelyek visszaadják a reményt

  • Életátültető

  • Leszakadt a karja, de így is vett parkolójegyet a kórháznál

  • Angelina Jolie apja is a netről értesült lánya masztektómiájáról

  • Nálunk kevesen kértek emlőeltávolítást

  • Szerveltávolítás: az orvosok megosztottak

  • Keresik a legjobb magyar molekuláris patológiai labort

  • Tünet - Apró fekete pöttyökkel üzen a lyuk

  • Influenza és baktérium: a kombináció halálos is lehet

  • A megszorítások tényleg károsak az egészségre

  • Őssejtből légcső

  • Dollár tízmilliárdokba kerül egyetlen orvosság

  • Depresszió és hátfájdalom: az ördögi kör

  • A pszichopaták képtelenek mások érzéseivel foglalkozni

  • Egyedülálló veseátültetés

  • Nem lesz őssejtbank

  • Súlyos pereket kockáztatnak az orvosok

  • A big data borzolja a kedélyeket

  • Fejmozgás vezérli a kerekes széket

  • Remegő kéz, hajlott hát: hatmillióan szenvednek Parkinson-kórban

  • A savas reflux genetikai betegség

  • A vastagbélszűrés országos bevezetését tervezik

  • Térdfájdalom 50 felett

  • Az emberi izomsejtek 17 nappal élik túl gazdájukat

  • Új vérteszt a hasnyálmirigyrák szűrésére

  • Nem beszél a gyerek

  • Koszosabbak a vécé vizénél a gyorséttermi jégkockák

  • Hibernáció: sci-fi vagy valóság?

  • Kihívások a trombózis hosszú távú kezelésében

  • Bluetoothos vérvizsgáló eszköz a bőr alatt

  • Őssejtek segíthetik a csípő gyógyulását

  • Itt a prion, hol a prion?

  • Az alkohol legfontosabb célpontja

  • A cukros üdítők 180 ezer halálesettel hozhatók összefüggésbe

  • Lengyelországban a társadalombiztosítás támogatja a mesterséges megtermékenyítést

  • A makula degeneráció újfajta lézeres kezelése sikerrel kecsegtet

  • Összefügg a cukorbetegség az éhínséggel

  • Lóhús mellé egy kis embrionális szövet?

  • Fogínysejtekből fogat növesztettek

  • Leheletteszttel diagnosztizálható a gyomorrák

  • Magyar cég egy EU-s gyógyszerkutatásan

  • A szex enyhítheti a fejfájást

  • A vaslerakódás káros hatásai az agyra

  • A pesszimista idősek tovább élnek

  • Gént módosít az alvásmegvonás

  • Egyetlen pirulával búcsút inthetünk a másnaposságnak

  • Természetes antitestek az influenza ellen

  • Különleges műtétekkel három életet mentettek meg

  • A mérsékelt alkoholfogyasztás is rákot okozhat

  • Újabb tényező a cukorbetegség kialakulásában

  • Agykutatás - Biológiai információkkal töltik fel a számítógépes modellt

  • C-vitaminnal a melanóma és a mellrák ellen

  • Hallásjavítás sejtépítéssel

  • Tünet - Ha magas öl, ha alacsony akkor is

  • Környezetszennyezés – Kormányzati lemaradás az uniós előírások honosításában

  • Rákkezelés személyre szabottan

  • Javítani kell a prosztatarák szűrési technikáit

  • Legális lesz a marihuána alapú gyógyszer Csehországban

  • Fókuszban a szívelégtelenség

  • Korábban kimutatható lesz a Parkinson-kór?

  • Vészhelyzet a Semmelweis Egyetemen

  • Tünet - Éltet a középszer

  • Megmondom, mire gondolsz

  • A négyes DNS-spirál felfedezése áttörést jelenthet a rákgyógyászatban

  • Jót tesz az enyhe túlsúly?

  • Végzetes vérrögök

  • Életmentő gyógyszer is készülhet a kukoricából

  • A szívmasszázs hatásosabb

  • Tünet - A legnépszerűbb lohasztószerek

  • Ellenszere vagy elősegítője a ráknak?

  • A prosztatarák ezerötszáz halálért felel

  • Hatékony, de kockázatos az új gyógyszer

  • Életmentő alkohol

  • Úttörő eredményre jutottak német agykutatók

  • Főszerepben a tudat alatti ingerek

  • Nincs szükség energiaitalra!

  • 2012 szexuális felfedezései

  • Vizeink gyógyszermentesítése

  • Betegségekkel fizetünk a hosszabb életért

  • Lajstromba vett lelki zavarok

  • Halálok-e az öregség? - Pont kerülhet a vita végére

  • Figyelni műtét közben

  • Előny vagy hátrány? - Alacsony vérnyomás

  • Reflux: szükség van az endoszkópiára?

  • Stroke után - Antidepresszánsokkal gyorsabb a felépülés

  • Fertőzésektől véd a magyar nanotechnológiás sterilizáló rendszer

  • Súlyos betegségek genetikai háttere

  • Elhízás - Kevesebb zsírt!

  • Egyre megtévesztőbb hamis gyógyszerek

  • Aki megértette a sejthalált

  • Gyógyszer a szennyvízben: senki nem számított rá

  • Így élik túl a nők a férfiakat

  • Karnyújtásnyira a hosszabb, egészségesebb élet

  • Éledő Alzheimer-remények?

  • Alig nőnek az egészségügyi kiadások Európában

  • Hogyan ismerjük fel egymást?

  • Túl sok vér fogy

  • A cukorbetegség okozta idegkárosodás megállítható

  • A részegek nagyobb eséllyel élik túl a sérüléseket

  • Az anyatejben is van, de a sok megárthat belőle

  • Fájdalomcsillapító a gyártóknak

  • Tünet - Ha túl sok a folyadék

  • A születési hónap befolyásolja a szklerózis multiplex esélyét?

  • Duplázna az Esmyával a Richter

  • Magyar szabadalom: vérből mutatható ki a prosztatarák!

  • A zöldhályog növeli az autóbalesetek kockázatát

  • Tünet - Bokában zendül a láb

  • Orrspray-re cserélhetik az injekciót a cukorbetegek

  • Hétszázezer honfitársunk szenved tőle

  • Évekkel korábban kimutatható a diabétesz?

  • A dopamin javítja az idősebb korúak hosszú távú memóriáját

  • Léggömb a gyomorban

  • Az emberi tüdőt modellező mikrochipen tesztelhetik a gyógyszereket

  • Mitől vagyunk rosszkedvűek

  • Mennyire felelősek a pszichopaták bűneikért?

  • Bizonyított: a mozgás segíthet helyrehozni a szívroham miatt károsodott szívet

  • Évtizedekel korábban diagnosztizálható az Alzheimer-kór

  • Maga a szívverés láthatja el energiával a jövő pacemakerét

  • Különösen káros a gyerekekre az energiaital

  • Eséllyel veszik fel a harcot a rákkal

  • Veszélyes zsírégetőket vontak ki a boltokból

  • Küszöbön a férfi fogamzásgátló megalkotása

  • Hazamehetett a műszíves férfi

  • Okostelefonos appek orvosi rendelvényre

  • Érdemes az igazira várni?

  • Down-kór-szűrés vérvétellel

  • Mit "hall" a jobb és a bal agyfélteke?

  • Oxigénkúrára küldik a csontokat

  • Minden harmadik magyar depressziós

  • Egyre gyakoribb a stroke az 55 év alattiak körében

  • Tiltólistára kerülhetnek a transzzsírsavak

  • Egészséges táplálkozással a rák ellen

  • Háborút okoznak a hibás implantátumok?

  • Ami a lábat illeti - a fekélybetegség

  • Nem dobog a műszív, de életet ad

  • Napi harminc perc edzés elég lehet a fogyáshoz

  • Tíz kiábrándító kutatás

  • Óriási áttörést jelentettek az idei orvosi-élettani Nobel-díjasok kutatásai

  • Beültették az első műszívet

  • Forradalmasították az őssejt-kutatást

  • Morfium helyett kígyóméreg

  • Elektromos ujjbegy

  • Mi fáj jobban - az arc vagy a hát?

  • Erre nagyon kell figyelni időskorban

  • Kávéval a fájdalom ellen

  • A testben vagy a környezetben lebomló implantátumokat fejlesztettek ki

  • Tényleg kiérnek a mentők 15 perc alatt

  • A jövő hatóanyagai növényi sejtekben készülnek

  • Magasabb IQ. Mennyi boldogság?

  • Szülés orvosok nélkül

  • Sok nő nem is tudja, mikor termékeny

  • Egyes vérnyomásgyógyszerek lassíthatják az Alzheimert

  • Tüdőrák: dobogós Magyarország

  • Ultrahanggal juttathatják be a gyógyszereket

  • A fájdalomcsillapítók a hallást is csökkentik?

  • Ennyivel nő a szívroham esélye a stresszes munka miatt

  • Urológiai Hét 2012 - nem csak a prosztatáról

  • Tüdőrákot nem csak dohányosok kapnak

  • Sok a néma infarktus az idősek körében

  • Orvos a zsebben

  • Poszttraumás stresszt okozhatnak a hírek

  • Segíthetnek az ezerarcú kórban szenvedőknek

  • Nem mindenben jobb a bio

  • A mániás viselkedés megjelenéséhez köthető gént azonosítottak

  • Bátran edzhetnek a szívbetegek?

  • Vérteszt jelezheti a menopauza várható időpontját

  • Milliárdokat költünk allergiára

  • Védőoltás érelmeszesedés ellen?

  • A korai felismerés a legjobb orvosság

  • A magyar professzor már régen felfedezte, ami az USA-ban most „esett le”

  • Új magazint kapnak a lélekbúvárok

  • Gyorsulhat a szélütés utáni felépülés a vérrög "kihalászásával"

  • Vizsgálat indul az „átnevezett” gyógyszer miatt

  • Jelentős lépés a szívgyógyászatban

  • Szegeden vizsgálják a fogamzásgátlót

  • Támadják az abortusztabletta engedélyét

  • Visszaadhatja a vakok látását

  • Genetikai magyarázatot találtak a depresszió agyzsugorító hatására

  • Alkohollal a reumás ízületi gyulladás ellen

  • Kontrollált epilepszia

  • Megéri az ártalom, csökkentik a szívroham kockázatát

  • Elektromos hibákat okozhat az átjátszóállomás

  • A kóros gyűjtögetők agya az átlagostól eltérően működik

  • Ennyibe kerülnek a mellékhatások

  • Hormon javíthatja a memóriát

  • Bőrspray: gyógyír minden sebre

  • Ezért élnek tovább a nők

  • A tudatosság a gyógyír a munkahelyi kiégésre

  • Zöld út egy génterápiás gyógyszernek

  • A rossz alvás öregíti az agyat

  • Az olcsó és a drága hatóanyag egyformán hatásos

  • Először lett magasabb a nők IQ-ja

  • Röntgensugár segít vizsgálni a fehérjéket

  • Az ötödik számú gyilkos - a COPD

  • Az orvos nyomtat egy új szervet a betegnek

  • Szélütés: a hétvégék különösen veszélyesek

  • Villámsebességgel azonosítja a ráksejteket a kamera

  • Serkenti az agysejtek növekedését a diabéteszgyógyszer

  • Huszonhét éve kutatnak az összefüggések után

  • A szupernagyik kávét isznak

  • Janus-arcú trombociták?

  • Titokzatos sejtek a köldökzsinórvérben

  • A szervezet gyártja le a gyógyszert

  • Kopaszodó férfiaknak kínál reményt az "alvó" szőrtüszők felébresztése

  • Vérvizsgálat leplezi le a depressziót

  • Új, hatékony lehetőség a mióma kezelésére

  • Hotelszobák baktériumszennyezettségét vizsgálták

  • Az ötödik számú gyilkos - a COPD

  • Betegségvadászat brit módra

  • Onkológiai intézet: a biológiai készítményeket támogatja az egészségbiztosító

  • Kávéval a rettegett betegség ellen

  • Per lehet az abortusztablettából

  • Nem ér a génekre fogni az elhízást

  • Megelőzhető a cukorbetegség kialakulása?

  • Az egészséges életmód segít a szívbetegeken

  • Gyógyszerrel a vásárlázi láz ellen

  • Hamarosan elhagyhatja a kórházat a szívátültetésen átesett csecsemő

  • Debreceni siker a magas vérnyomás elleni harcban

  • Komoly betegséget leplezhet le az internethasználat

  • A hőmérséklettől is függ az íz

  • Újrahuzalozás: ismét tud írni a férfi

  • Ha nem lesz pénz, maradnak a kórokozók

  • Chipes műtét a vakok látásáért

  • Alzheimer-kór: új, ambiciózus kampány

  • Magyar program sikere - A Q-Ageing Bécsben

  • Őssejtterápia: vissza a távoli jövőbe

  • A gazdagokat a szélütés is kevésbé fenyegeti

  • A magas vérnyomásra vonatkozó legjellemzőbb rizikófaktorok

  • Ebben különbözik a női és a férfi agy

  • Külföldi donorszív magyar betegnek

  • Olajos halak célkeresztben - Mégse együnk omega-3-at?

  • Egyre gyakoribb a szívpitvarremegés

  • Injekció segíthet az infarktus után?

  • Megóvhat a szívrohamtól a pozitív életszemlélet

  • Csökkenti az impotencia és az inkontinencia kockázatát az új prosztatarák-terápia

  • Cukorbetegséget okozhat a parfüm?

  • Ahogy fogy a zsír, tágulnak az erek

  • Demencia: 115 millió embert érinthet

  • Hány éves kortól öreg az ember?

  • Radioaktív festék mutatja ki

  • Listát kap a beteg, hogy mire figyeljen

  • Új módszerrel kezelhetik a szívinfarktust

  • Sok esetben nem a rák a halál oka a rákbetegeknél

  • Megakadályozzák az érszűkület visszatérését

  • Egyre több a tüdőbeteg Magyarországon is

  • A mobil káros a magzatra

  • Kettős csapás a ráksejtekre

  • A cukorbaj megtriplázza a szélütés veszélyét

  • Fáradt és nehezen tud koncentrálni a munkájára?

  • Az egészséges életmód határozza meg a jó életkilátásokat

  • Fiatalokat is érintő probléma

  • Leleplezhető a néma gyilkos

  • Profilt váltanak a kórházak

  • Az altatók veszélyei

  • Nem mindenki jár jól a robotműtéttel

  • Robban, mérgez, de főként illegális az e-cigi

  • Idősen, de nem öregesen

  • Idegsebészet: férfias hivatás

  • Richter: újabb jó hír

  • Kombinált kezelés a szívelégtelen betegeknek

  • Magyar sikertörténet: óriási eredményt ért el a Richter

  • C-vitamin termelhet hidrogént

  • Az egészségügyi ellátással elégedett betegek gyakrabban halnak

  • Rájöttek a hirtelen szívhalál okára?

  • Súlyzózással a Parkinson tünetei ellen

  • A betegség, ami nyomozásra kényszerít

  • Új gyógyszerrel hasíthat az EU-ban a Richter

  • Orvostudomány – Műpáciens segíti az olcsóbb és biztonságosabb terápiák kifejlesztését

  • A nőkkel sunyin bánik el

  • Ez a felfedezés mindent megváltoztathat

  • Önerőből a rák ellen

  • Kanadában debütál a testbe ültetett gyógyszeradagoló

  • Ezek a bőrápolás aranyszabályai

  • Kórházközi adatcsere gombnyomásra

  • Minimál invazív sebészet- korunk legkíméletesebb műtéti technikái

  • Cukorbetegség a stressztől?

  • MRI mutatja meg, mit tesz a szerelem az agyunkkal

  • Megoldás lehet a skizofréniára?

  • Hárommillió euró a Semmelweis Egyetem kutatócsoportjának

  • Különleges eljárással ültettek be állkapcsot

  • Hatalmas orvosi bravúr Debrecenben

  • Kevesebb lett a szívinfarktus az unió három országában

  • Gyógyító gondolatok

  • Három centiméter – újra kell írni a tankönyveket

  • Korszerű kezeléssel sok vakság megelőzhető

  • Dekódolt "belső hangok"

  • Az ízületi gyulladás depresszióssá és magányossá tesz sokakat

  • Össztűz a rákra - Megosztott felelősség

  • Jobb, ha a csuklót választják a műtétnél

  • Magyar tudós hozta létre Amerika szuperműtőjét

  • Fordulat a szervátültetések ügyében

  • A horkolás nőknél is szívinfarktust okozhat

  • Mégsem megbízhatóak az ujjlenyomatok?

  • Magyar orvoskutató amerikai elismerése

  • Mindkét szívét infarktus érte a különös betegnek

  • A Debreceni Egyetem élen jár a nemzetközi kardiológiai továbbképzésben

  • Bárányhimlő, mumpsz

  • Egy ismeretlentől lesz gyermekem?

  • Láncfűrésszel vetekszik a kórházi zajártalom

  • Szentágothai-év

  • Magyar eredmények

  • A napfény véd a bárányhimlő ellen?

  • Churchill vajon megrémült volna?

  • Hol tart a mindentudó mikrobafelismerő fejlesztése?

  • Az antibiotikum "nem cukorka"

  • Szívgyógyászat Viagrával

  • Baktériumölő padló csökkenti a kórházi fertőzésveszélyt

  • Vérből kimutatható a máj enzimhibája

  • Műtét nélkül cserélik a szívbillentyűt

  • A daganat kiéheztetése lehet a rák ellenszere

  • A paradicsomlé csökkenti a sugárkezelés mellékhatásait

  • Lombikbébi program: Ne várj negyvenig!

  • A jó diagnózishoz egy tenyérnyi készülék is elég

  • Forradalom küszöbén: őssejtekkel megstoppolt rekeszizom

  • Nem csak a drága MRI képes a kómában lévők agyi válaszainak vételére

  • Érdemes a "rossz" koleszterinszintet sokáig csökkenteni

  • Hagyományos orvoslás vagy homeopatia

  • Személyre szabott gyógyszeres kezelés depresszió ellen

  • A magyarok megkérdezik gyógyszerészüket

  • Cseng a füle? - Tévhitek és remények

  • Árt az ondósejteknek a vezeték nélküli netezés?

  • Először a világon: emberen kipróbálva az őssejtből gyártott vér

  • Sokkal biztonságosabbak lehetnek a műtétek

  • Vigyázzunk a szépülést ígérő gyógyszerekkel!

  • Mesterséges megtermékenyítés

  • A legapróbb gesztus is nagy jelentőséggel bír

  • Rács a koszorúérbe – de mikor?

  • Betegőrző póló

  • Mire jók az életkilátási tesztek?

  • Kiderült, miért híznak el az emberek

  • Életmóddal a magas vérnyomás ellen

  • Nálunk is kereste az emberekben a nehézfémeket az EU

  • Napi egy pohár bor erősíti a csontokat

  • Nem szívbarát tevékenység a váltott műszak

  • Beszélgetés egy ritka érbetegségről

  • Veseátültetés alig látható heggel

  • Félezer beteget vizsgáltak már a sajátos berendezéssel

  • A kamaszkorban keletkező agysejtektől függhet a közösségi viselkedés

  • Az egészség nem mérhető mérlegen

  • Mikrorakéták juttattathatják célba testünkben a gyógyszereket

  • Genetikai információ, a biológia alkalmazások alapja

  • Új utak a rák megelőzésében

  • Keringési, anyagcsere és gyulladásos betegségekkel kapcsolatos projekt zárult

  • Orvoslás - Gazdátlan betegségek, gazdátlan betegek

  • A nevetés fájdalomcsillapító (is)

  • Gyógyszer minden vírus ellen?

  • 500-szor jobb gyorsteszt

  • A személyre szabott orvosságoké a jövő

  • Új véralvadásgátlók az agy épségéért

  • Urológiai hét - 2011. szeptember 12-17.

  • A daganatos betegségek hatékonyabb gyógyításához járulhat hozzá egy magyar kutatás

  • Az öregedés vége

  • Önmagától visszahúzódó injekciós tűt fejlesztettek ki

  • Hálózat rákos sejtek meghatározására

  • Halálos veszély: a kórházi delírium

  • Halált okozhat a légiós láz

  • A Richter és a STADA együttműködik két bioszimiláris termék fejlesztésében

  • Fúrás- és fájdalommentes módszer született a fogtömés kezelésére

  • Forradalom előtt a rákgyógyászat

  • Ijesztő adatok az elhízásról

  • Tovább erősödött a parlagfű pollenszórása

  • C-vitamin és Alzheimer-kór

  • Sokkal veszélyesebb tripper

  • Ezrekben ketyeg időzített szilikonbomba

  • Nem lesz egyszerű a csepeli áldozatok azonosítása

  • A jövő szívritmus-szabályozója öt év helyett ötven évig működhet

  • Csipre ültetett, funkcionáló emberi szövet segíti az orvosokat

  • Emberkéz alkotta zsír szívroham ellen is véd

  • Szükség esetén új ereket is növeszthetünk

  • Betegségről árulkodik a lélegzet

  • Újabb influenza ellenanyagot találtak

  • Gondolatfelismerő gép

  • Vörösiszap: nincs tartós egészségkárosító hatás

  • Nikotinnal a Parkinson-kór ellen?

  • Gátat emeltek a halálos fertőzésnek

  • Cukorbeteg leszel, ha nem alszol?

  • Túlnyomásos oxigénkamra agydaganat kezelésére?

  • Új és az eddigieknél hatásosabb antioxidáns a paradicsom növényben

  • Új vérvizsgáló chip

  • A gyermekkori hirtelen szívhalál megelőzhető

  • Visszafordítható lehet az öregedés okozta memóriaromlás

  • Klaudia halála: mulasztott az orvos, mégsem vonják felelősségre

  • Rendszerallergia

  • Miért fáj a napégés?

  • Hepatitis C: Budapest a legfertőzöttebb

  • Az internet megváltoztatja az emberi memória természetét

  • Emlékezést helyettesítő internet

  • Már néhány korty vörösbor is befolyásolhatja a szívműködést

  • Szoftver készül a DNS-kódoláshoz

  • Civilizációs betegségek génszabályozását tárják fel nemzetközi együttműködésben

  • Fájdalomcsillapítók demenciában

  • Nagyvárosban biciklizni rosszat tesz a szívnek

  • Csiptől látó magyar betegek

  • Genetikai okok a hirtelen szívhalál hátterében?

  • Bőrrákot okozhat, és még a DNS-t is roncsolja

  • Szívultrahang az űrsiklón

  • Itt a gyengédebb defibrillátor

  • Új étrendi értékek az EU-ban

  • Mesterséges légcső őssejttel bélelve

  • Halálos időjóslás egy mérföldből

  • Mégsem halálos betegség a veszettség?

  • Szívritmus-zavart okozhatnak a fájdalomcsillapítók

  • Hazai befektetők segítik a ráksebészeti eszköz fejlesztését

  • Az internet és a korszerű technika teheti egészségessé Európát?

  • Betegségfüggő a demokrácia és a diktatúra

  • Már a három hónapos babák is meghallják az érzelmi különbségeket

  • Nem ittas – a mája beteg

  • Épületeken belül is működő helymeghatározó rendszert dolgoztak ki Szegeden

  • A vörösbor jótékony hatásai

  • A városi életmód megpecsételi az agyat

  • Őssejt doppinglistán

  • Eltűntnek hitt betegségek fenyegetik újra Európát

  • Visszafordítható a 2-es típusú cukorbetegség

  • Az európai klinikai farmakológusok Budapesten találkoznak

  • Sok a gyógyszer, de sok a mellékhatás is

  • Miért nem sikerül lefogyni?

  • Virtuális forradalom a patológiában

  • Úttörő jelentőségű műtét: ötvenöt év után nyerte vissza látását egy férfi

  • Nem helyettesíti a hőtérkép a mammográfiát

  • A prosztatarák végzetesebb, mint korábban gondolták

  • Öröklődő betegségek - Megszületett az első oki terápia a cisztás fibrózisra

  • Kétféle tabletta és egy kis lazac a legjobb kezelés

  • Forradalmi fájdalomcsillapító a láthatáron

  • Túl sok kalcium nem teszi erősebbé a csontokat

  • A PINK1 fehérje hiánya indítja el a szívelégtelenség folyamatát?

  • Orgazmus agyi vezérléssel

  • Mikrotechnika - Pacemakerhajtó gépecske az érben

  • Most akkor rákkeltő a mobil vagy nem?

  • Mégsem veszélytelen a mobiltelefon

  • Szívelégtelenségben intő jel a szapora szívműködés

  • Minimális hegesedéssel való gyógyulást ígér az új típusú "sebgipszelés"

  • Életmentő szoftvert fejlesztett ki a máltai szeretetszolgálat

  • Transzplantáció immun-átveréssel

  • Az életmód és az étrend csak kissé befolyásolja az Alzheimer-kórt

  • Vérmintából megállapítható lesz a tüdőrák

  • Alvászavarok nagyító alatt

  • Első alkalommal jelöltek magyar kutatót az Európai Szabadalmi Díjra

  • Daganatos megbetegedéseket diagnosztizáló szoftverek készülnek Szegeden

  • Célkeresztben a „néma gyilkos”

  • Forgalmazható a H1N1-vírus tesztje

  • Orvos papa lánya verseng a diákkutatók világversenyén

  • Az egészség üvegszálon érkezik

  • Magyar középiskolás jött rá: vérmintából kimutatható a végbélrák

  • Szuperszámítógépekkel keresik az asztmagéneket

  • Áttörés a rákgyógyászatban: Más génhibára más a gyógyszer

  • Algából származó gén segíthet a látás visszaállításában

  • Viszlát, kergemarhakór!

  • Nanorészecskék hordozzák a hatóanyagot

  • Az artériás életkor mérése áttörést hozhat

  • Megdöbbentő sikert értek el magyar kutatók

  • Ők miért nem lesznek rákbetegek?

  • Tévhitek és tények zsírról

  • Az új pacemakeresek is mehetnek MRI-vizsgálatra

  • Most már kivédhetőek a halálos kórok

  • Padlóra küldték a férfiakat

  • Gyerekcipőben jár az iskolai egészségfejlesztés

  • A kiújult rák más, mint az eredeti

  • Meglepő összefüggés van a hajszín és az emlékezőképesség között

  • A titokzatos hatodik érzék

  • Anatómiai világszenzáció magyar fejlesztésből

  • A becsapott őssejtek eltüntették a Parkinson-kórt

  • Pálcikaemberek oldják meg a testszkennerek dilemmáját

  • 7-8 órát aludjon, ha jót akar

  • Egyre több fiatalnál diagnosztizálnak bőrrákot

  • Rákmegelőzés gyógyszerrel

  • Az életmentő antibiotikumok elveszíthetik gyógyító hatásukat

  • Depresszió ellen nevetéssel

  • Nanocsövekben fejlődik az új idegrost

  • A férfiakhoz képest több nő használ fájdalomcsillapítót

  • Káros hatásai is lehetnek az óraátállításnak

  • Rákmérő a testben

  • Űrben foganni veszélyes

  • A fertőző tbc-sek elkülönített kezelését szorgalmazza a szakma

  • Mellműtéteket csökkentő diagnosztikai eszköz

  • Gyógyítás széklettel

  • Új remény a tüdőrákosoknak

  • Négymillió embert érint az antibiotikum rezisztencia az unióban

  • Cukorbetegség és sport

  • Mentális kórok ellen az agyban

  • Külföldön is érdeklődnek a magyar szabadalom, az intelligens onko-kés iránt

  • A 34 fokos ember helye

  • Ritkábban üti meg a nőket a guta, ha naponta kávéznak

  • A hosszú élet titka: házasság és sok munka

  • Úgy öregszünk, mint a rokonaink - mármint a majmok

  • Tinédzserek felnőtt bajokkal

  • Meddig élünk a halál után?

  • Akik leszakították az alacsonyan lógó gyümölcsöt

  • Közösen kutatnak az európai rákintézetek

  • Ketten egy MRI alatt

  • Tömeggyógyszerek helyett a személyre szabott készítményeké a jövő

  • Vesekárosodást okoz a magas vérnyomás és a cukorbaj

  • Agyi pacemaker az epilepszia ellen

  • Digitális stereotaxiás emlőbiopszia a Honvéd kórházban

  • Fotó két szívdobbanás között

  • Magyaroké az agykutatók első Nobel-díja

  • Fronthatások: mit tehetünk ellenük?

  • A ritka betegségekkel élők közül sokan nem jutnak megfelelő ellátáshoz

  • Az inzulin alkonya?

  • Az érbélés titka: újabb lehetőség a rák legyőzésére

  • Kosztolányi György professzor lett a ritka betegségekkel kapcsolatos Nemzeti Terv koordinátora

  • Műkéz, műláb gondolatvezérléssel

  • Műtét segítene sok epilepsziáson

  • Rettegés a fogorvosnál: az amalgám kísértete járja be Európát

  • Popeye-nek igaza volt spenótügyben

  • Emberi gént lopott a trippert okozó baktérium

  • Ösztrogén elleni szerekkel a tüdőrák gyógyításában?

  • Évi harmincezer daganathalál

  • Az Egyesült Államokban engedélyezték az első 3D-s mammográfot

  • Hiába vágják ki a nyirokcsomókat?

  • Egy lépéssel az orvosok előtt

  • Közelebb a retinopátia legyőzéséhez

  • Megszületett az első „életmentő testvér”

  • Antioxidánssal szabályozható a termékenység?

  • Rákgyógyszer a bénulás ellen

  • A koleszterin a rák építőanyaga?

  • Az orvos-beteg kommunikáció befolyásolja a terápiát

  • Lelki egészségről és zavarokról tanácskoznak Sopronban

  • Tourette-szindróma

  • Aki allergiás a saját ondójára

  • Lelki problémák a mozgásszervi betegségek hátterében?

  • Genetikai alapú barátság

  • Maradjunk a vörösbornál!

  • Ez történt tíz év alatt

  • Világelső magyar femtolézeres szemműtét

  • A mikróbák legyőzik a tudományt?

  • Versenyfutás a tbc-baktérium kimutatási idejének lefaragásában

  • Védőoltással a kokainizmus ellen

  • Energiaraktár-hiba az autizmus hátterében?

  • Melegfront és fáradékonyság

  • Forradalmi áttörés a rákdiagnosztikában

  • Egymással versengő agyterületek

  • Az Alexander-elv, avagy a létezés művészete

  • Mindenben magunkat látjuk

  • Fogyni akar? Vigyázat, a stressz a fogyókúra ellen hat

  • Belső fotók a szülésről

  • A stressz akár öröklődhet is: nem indulunk tiszta lappal

  • Aszpirinnel a rák ellen?

  • A megvalósult rémálom

  • Fénnyel, dobbal, áfonyával

  • Új lépések a rákgyógyításban

  • Személyre szabott komplex rákterápiára készül a Semmeweis Egyetem

  • A stroke-betegek is megmenthetők

  • Máshol aktív a dadogók agya

  • Mégis lassú a rejtőzködő gyilkos

  • Hatékony prosztataterápia

  • Legtöbben az élelmiszerekben lévő vegyszerektől félünk

  • Ma még kevésbé gyógyítható a tüdőrák

  • Ultrahanggal felturbózott gyógybuborék

  • A gyors nyugalmi szívfrekvencia betegséget jelez

  • Gyomorsavcsökkentő segít az asztma ellen

  • A diabétesz egyik oka az egészségtelen élet

  • Korszerű infarktuskezelés – infarktusregiszter

  • Krónikus obstruktív tüdőbetegség - COPD

  • Vezető halálok a hirtelen szívhalál, pedig a ritmuszavar megelőzhető

  • Új mesterséges szívbillentyűelem

  • Csontpótlás titánhabbal

  • Korfüggő feledékenység

  • Vásárlási kényszer

  • Nem gyógyítható, csak kezelhető a kór

  • Új súlycsökkentő módszer a láthatáron

  • De mi van a placebóban?

  • Anyatejcukrok – ipari méretekben

  • A beszéd monitorozása a kulcs a kórhoz

  • Sejtmérgek az európai termékekben

  • Keserű spray-ből lehet asztma elleni szer

  • Ha a gyógyszer nem elég

  • Az anyaméhbe hatoló szmog

  • Minden embernek két agya van

  • Megtalálták a parkinsonosok megmentőjét?

  • Megnöveli a beültetésre szánt emberi szerv élettartamát az új találmány

  • Tesztoszteronföldrajz

  • Ha kézzel írunk, megváltozik az agy működése?

  • Millióknak fájdalmas megmozdulni

  • A patkányokat már leszoktatták: génekkel a kokain ellen

  • Intenzív osztályon: Működő gépek, leálló szervek

  • Avatarterápia

  • Magyar csúcstechnológia a rákkutatás és grafénkutatás szolgálatában



  •   küldje el ezt az oldalt ismerősének!

      vissza       nyomtat
    We subscribe to the HONcode principles of the HON Foundation. Click to verify.

    Utolsó módosítás: 2013.05.26.
    Ajánlott böngészők: Microsoft Internet Explorer, Netscape, Firefox
    Ajánlott minimális felbontás: 800x600